2016. augusztus 29.

M. C. Beaton: Hamish ​Macbeth és a tőrbe csalt falu

(Hamish Macbeth 9.)

Na ki érkezett Lochdubhba?  Na ki? Hát a Sátán.  Egyszerűen - és persze baromi jóképűen - kiszállt egy lepukkant kisbuszból. Egy amolyan hippibuszból.  De tényleg! És ahogy az ebből következik,  hamarosan elszabadul a pokol!
Willie, az újonnan odahelyezett jutalomsegéderő, Hamis legnagyobb bosszúságára inkább háztartási alkalmazottnak volt jó a takarítási mániájával, mint rendőrnek. Persze mint mindíg, ott van Priscilla, aki annál hathatósabban tudott segíteni Hamishnak a nyomozásban. Mert nyomozni való az lett, hiszen egyszer csak egészen furcsa dolgok kezdtek történni a faluban. Mintha mindenki megkergült volna, kivetkőztek  magukból a régi jó lakók. Szóval van dolog, főleg, hogy a jövevény a gyanús semmitevése ellenére kezd népszerű lenni. De hamarosan megfordul a közhangulat, ami , ha Hamish nincs észnél, beláthatatlan következményekkel járhat a falu életére.

Na de hogy mi lesz a közös nyomozásból? Na mi? Hihihi... Hát AZ! (ööö... ezt nem én írtam)

2016. augusztus 22.

Kabdebó Lóránt: Orbán Ottó – Színpompás ostrom

Orbán Ottó  eléggé későn jutott el hozzám. De azt hiszem ez így volt helyén. (persze ez a saját hangjára vonatkozik, hiszen fordítókén ki ne ismerné, mint Ginsberg és Vonnegut magyar hangja) Tán még  a gyerekirodalom figyelői is ismerik a verseit, meséit. 
A művészet felfogása, érzékeny de pontos líráinak (nem csak a versei) közelkerüléséhez talán kellett bizonyos életidő ( nekem). Most, hogy  a magvető újraélesztette a tények és tanúk sorozatot végre egy nagyon klassz és széleskörű rálátást is kaphattam Orbán Ottóról, nem csak mint irodalmárról, hanem  emberről is. A nem túl hosszúra szabott és betegséggel súlyosbított életében elég hosszú  utat járt be a saját önkereső és köz-reflektív hangot hallató pályáján. A könyv majdnemhogy egy önfelidéző monológ, tele kérdésekkel, választ nem feltétlenül találó vagy ha igen, akkor nem kimondó  reflexiókkal. Nyilván a betegsége és az azzal való együttélés sokat mélyített, finomított a gondolkodásán, fókuszain. 
(Parti Nagy aggódott is a maga ironikus módján a műtéte miatt, nehogy eltalálja a sebész nála a szabolcska pontot:) 


Hogy mit is nyertem ebből a kötetből? Főleg azt, hogy a prózájára is érdemesebb lenne nagyobb hangsúlyt fektetnem. 

Meglehet én vagyok tájékozatlan az irodalmi élet olvasó-felhasználó szintű Orbáni szegmensében, de kicsit úgy tűnik, nem kap elég széleskörű, kellő hangsúlyon kezelt publicitást mostanság a munkássága. Talán ez a kötet változtat ezen.

...  mert ennyire a jelen ütőerén tartotta az ujját és a megérzett impulzust nem is hagyta szó nélkül:

A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról
az a legleverőbb hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is
jó időben született újszülöttek
egy új történet első mondatai
a tiszta lap amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele
nem lettek sem azok sem ezek
rókafiak nyomakodtak elő a rókalyukakból
rókaagyakba való eszmékkel
hogy a történelmet gólra játsszák
a vesztest pedig a legjobb sárba taposni
akkor legalább nem sokat pofázik
rendőrállamban nőttek föl
szabadságnak azt gondolták hogy mától fogva a rendőr nekik tiszteleg
a népről meg azt hogy vasreszelék
melyet egy mágnesvassal állíthatnak át a megkövetelt irányba
a fiatalság mindig a menny küldötte
kivéve azt amikor nem
kivéve azt amikor az ördög megvakítja
hogy ne lásson mást a folyó vizében
csak önnön tükörképét mint a magába szerelmes Narcissus
Dánia dán föld mindig is az volt mindig is az lesz
az államgép rohad valami bűzlik
valami elveszett a vissza nem térő esély
polcról lopott koronát olcsón megszámítunk
a szellem páncélja új a módszer a régi
ahogy a végkifejlet is
szerteszét a színen hullák számolatlanul gyümölcshéj kutyaszar megégett
könyvlapok

Tán itt még hallható is a költő előadásában : 




 És mivel nekem mégiscsak egy postmodern (utálom ezt a szót ) költő, akkor legyen itt egy Pilinszkyről írott verse (az egyik kedvencem, mert olyan nagyon ráérzett)


A beteg Pilinszky
Hatszor olvasta föl nekem a Beszélgetések első oldalait,
és mindig ugyanazoknál a fordulatoknál sírta el magát;
lázasan ivott rá a gyógyszerre, aranyló rizlingködben élt
a csillagok áramtól vibráló drótkerítése közt,
mintha teremtő istenét Fjodor Mihajlovicsnak hívnák,
és ő lenne, fél lábán zoknival, a Félkegyelműje…
Ki tehetett volna érte már bármit is?
A hatvanas évek elején együtt kóboroltunk, Zoro és Huru:
megbénított sistergő verssora, a kazánból kicsapó gőz,
de démonian ártatlan, kiscserkész lénye is;
én táncoltam a nőkkel, ő megbabonázta őket,
aztán megrémült és üzent nekik, hogy belázasodott…
A hús egy marék hó, hát lavinaként mennydörög a mélybe,
nem tartja föl sem a verses zsindelytető, sem a hit vasbetonfala.

2016. augusztus 19.

Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére

Megfigyelés: A foci az arra is jó, hogy kivetítődjön általa a nemfoci is. Ha mondjuk vesszük a focit mint történelmi társadalmi szociális hálót, akkor megállapíthatjuk, hogy a hálón fennakadt ezmegaz nem mindig gól. Persze azért lehet gólt kiabálni, csak hát annál kínosabb a gólörömöt mímelő hangoskodás után beálló csend. Végül is Bernben is mi győztünk, csak ezek a hülye alternatív projekciók másképp vetítik ki a valóságot. Hát lehet egy ilyet nem agyonhallgatni? Naugye!

Ez a könyv egy laza anekdótázásnak látszó megfigyelés. Csak tessenek szépen odafigyelni, hogy mi a különbség a foci meg a nemfoci között nemzetközileg és kismagyarhazailag. Akkorilag és mostilag. Pedig hát az akkor az akkor van a most meg most lesz. Vagy mindig is volt. ( csillag: Időzavarban a igazság.)

Ez már majdnem egy egyszerű történet, százoldal… de végül is “csak” öt fejezet, ahol többek közt ötöl hatol (számosítva 56) kicsit, de persze sokkal tágabb világnézeti, egzisztenciális kérdéseket is adogat univerzálisan ökomenikus öt félidőben, ahol a metafórák cselezgetnek allegóriákkal és ha egy egy biciklicsel szalajt, az ki van szurkolóilag elemezve, nem lehet elcsalni a meccset, mert itt egy egy bundagyanús helyzet után a bíró van kiállítva . Vagy róla van kiállítva a summa.

Na és ahogy! De köztudottan elfogult vagyok a nyelvi konTEXtusával, úgyhogy itt a hosszas szójátékelméletemet zárt kapuk mellett játszom le.

2016. augusztus 16.

Georges Simenon: Maigret revolvere

Most jött el az idő, hogy  folytassam a Maigret-s  sorozatomat. Pont jó lesz két Esterházy újraolvasás közé agylazítónak.


Beleválasztottam, mert ez éppen nem a jobbak közül való. Eltűnik Maigret revolvere az otthonából, és ebben kicsit benne van a felesége naivsága is. Van persze hulla, de az nem a revolver bűne. Mondjuk ennek semmi jelentősége a hulla szempontjából. Maigret a nyúlfarknyi történet(?)ben meg csak a családi barátaikkal haverkodik , félig meddig magánkontóra utazgat, kajálgat, kicsinykét nevelget… na meg iszogat , iszogat és iszogat. Hát ez ilyen.

2016. augusztus 15.

Yrsa Sigurðardóttir - Az utolsó rítus

Boszorkányság izlandi módra.  Persze nem úgy mint herripotter vagy vasorrúbába, mert ez egy skandináv krimi, úgyhogy egy mai gyilkossági nyomozás, illetve másodnyomozás, de amiközben tekerednek fel a szálak, egész komoly betekintést lehet kapni a boszorkányság történetébe. Tényleg korrekt munka. És kriminek sem rossz. Van bőven összehasonlítási alapom a skandikrimik terén,  tán ezért a visszafogottság.  De ez mégis a jobbak felé hajló inkább.

Haraldot a német diákot Izlandon a tanulmányai helyszínén elég furcsa, sőt bizarrul brutális módon meggyilkolják. Van is hivatalos an tettes, de a szülők valamiért úgy érzik, nem az igazi gyilkos bűnhődik, meg egyébként is érdekli őket mi és miért történt úgy ahogy, így felkérnek egy magánnyomozót, Matthew-t, hogy egy helyi ügyvédnő, Thóra, segítségével derítse ki, mi is az igazság. Az pedig sokkal kacifántosabb, mint azt az ügyet lezáró rendőrök hitték. Alaposan belekavarnak a sűrűjébe, ahol az áldozat  családjáról is lehull a máz és Harald egyetemi tanulmányaival összefüggő csoportjában is akadnak boszorkányos dolgok. Persze maga az ügyet felgöngyölítők sem maradnak ki a skandináv krimiírásra jellemző  magánéleti vonalak megszellőztetéséből.

Ami még elég égetnivaló boszorkányság egy nyomtatott könyvnél, az a  korrektúrahiány. Borzalmas a hibaszázalék a szövegben. Nem vagyok nyelvtannáci, sőt elég lazán kezelem az írásra vonatkozó szabályokat és az is értem én hogy gyatyahúzás van kiadóéknál, na de ez egy nagyszámban megjelenő nyomtatott könyv. Jó nyelvérzékű diákok egy kisebb költségű fesztivál jegyért piros cerkával ráncba szedték volna a szöveget!