James S. A. Corey: Leviatán ébredése

A Naprendszerben teltház van, külső bolygókat különböző kolóniák lakják. Az egész lakott világ egy  központi vezetés,  a Föld és a Mars irányítása alatt áll. A perembolygók, u.n. Övbéli kolóniák a perifériális elhelyezkedésük okán eléggé elszakadnak a központtól és ebből adódóan, ahogy ez ilyen túlméretes birodalmak társadalmi sokszínűsége és változékonysága okán lenni szokott, ellentét feszül köztük.

Ebben a környezetben indul el a két szál a könyvben, ahol a hazafias Holden,  egy jégszállító hajó tisztje és Miller, a lepukkant Övbéli zsaru útja indul el egymás irányába egy elcsípett rejtélyes üzenet és egy eltűnt lány miatt.

Különböző úton, de mégis együtt találnak rá arra a titokzatos politikai és gazdasági titokra, ami megváltoztathatja a világ sorsát.

                       

Izgalmas űrkrimiben vehet részt az olvasó, miközben a két főhőssel társadalmakat mozgató forradalmi és hatalmat mozgató anyagi érdekeltségek közt lavírozgat.

Pont mint a földi lépték csak itt naprendszer méretű a cselekményszál.

Esterházy Péter: A halacska csodálatos élete

Igazából nem is kéne semmit írnom ehhez a könyvhöz, na nem azért mert nem lenne mit vagy méltatlant kéne mondanom Esterházyról, mert nem. Nem is érdemelné, mert nálam a tiszteletbeliek polcán ki-be jár(nem mondom , hogy csücsül, mert azt nem tud. Sosem ült meg a babérjain valagán. Perpéter irodaloMobile) Egyszerűen csak elegánsabb  lenne,mert ugyan olvasás közben rengeteg gondolat mászott ki a sorok közül, meg indult mellékgondolat, ami a végére már nyomokban sem tartalmazta a könyvben olvasottak indítóhangjait, hanem mert meggondoltam magam és nem az a lényeg, hogy én milyenre olvastam a színeseit, hanem az, hogy aki a nyolcvanas évek lebegő létét, a bundakultúr fociérát, a kortárskollégák(EP szemszögéből) méltatását, (avagy múltatását) érdekesnek tartja, az olvassa és bólogassunk össze sokat sejtetően, ha szóba kerül ez a könyv. Pont erre való. A közös, szó nélküli, legfeljebb egy összenézős ühümühüm kíséretében biccenő bólogatásra.

Umberto Eco: Öt írás az erkölcsről

Ettől a falra másztam. Bár a téma jó, de a levezetés…. Közhelyek megaértelmiségi köntösbe csomagolva. Halálbüntetésről adja a kommersz ellenszöveget, majd kicsivel később mégis egyes esetekben egyetért vele. (már Popper Péter is jól leírta a belső utakban, hogy kicsit nem lehet semmit csinálni. „kicsit terhesnek lenni, kicsit meghalni”, ..kicsit ellenezni a halálbüntetést…) Ott szakadt el a cérna végképp, amikor Freud idejétmúlt dogmáival támasztja alá a fasizmus eredetéről gondoltakat, aminek a kiváltó okát egy szexualitásában zavaros egyén péniszirígységhez hasonlítja. Többet vártam egy ilyen formátumú gondolkodótól. Konformista hülyeséggé silányítja a fontos témákat. Ezért meg leszek nyilván kövezve, de …

olyan....

A kezembe került keresgélés közben egy fotó. Vidám, kusza társaság nevetgél le róla.  Az egyik a lányom. Az a  csizma van rajta, amit tegnap vett. Ez meg hogy lehet?  Nézem jobban. Te jó ég! Ez én vagyok sokévvel ezelőtt.

 Ilyenkor jön az, hogy a meghatott mamának elerednek a könnyei.

De nem. 

Az történik, hogy odasomfordál a hátam mögé a férjem, kíváncsi, hogy mitől váltam szoborrá. Nézi a fotót.  

Nézdmá’ milyen hülyén vihog nőnemű örökösünk a képen. Pont mit te. Olyan, mint amikor a Tomiékkal  egyszer hazafelé eltévedtünk,  és azon kacarásztunk, hogy.......pici csönd.. Te, ez nem az a kép? Jelentőségteljes nézés...húbazmeg.

Ljudmila Ulickaja: Odaadó hívetek, Surik

Surik egy kedvesen szolgálatkész, tolsztojhős-irodalmi franciát beszélő, helyes, orosz jó fiú. Jófiú. Túl jó fiú. A nők támasza. 
Surik és az Ő asszonyai. Úgy ahogy szeretik, úgy ahogy szeretnék. 
Legyen az nagymama, anya, nagy, kicsi, megesett, sérült, depressziós, macskás, öregedő, ójajtúlfiatal, magányos, szórakozni vágyó,elhagyott, elhagyó, külföldi, …, szinte minden van a palettán, de egyben hasonlóak. Használják Surikot. Na de hol van ebben maga Surik? Sehol. Illetve mindenhol, csak éppen ott nem, ahol lehetne, ha egyszer maga döntene magáról. Ez a lehetőség is csak egyszer rémlik fel benne, de a pillanat úgy ahogy jön, megy is. Mert mit is tehetne? Szükség van rá, és ha egyszer szükség van rá, ő, ahogy azt belekódolták, rendelkezésre is áll(!). Nagy odafigyeléssel és alapossággal. Surik egy placebo. 
Szegény.

Ljudmila Ulickaja: Elsők és utolsók

Ulickaja röviden is varázslatosakat tud. Ezek a novellái egyenként is felérnek egy-egy felütéssel. Néhánynál sajnáltam, hogy nem lett belőle regény, néhányban meg felfedeztem a már meglévő regényelemeinek a csíráit. Szinte minden szegmensét érinti annak a halmaznak, amiről a külső szemlélő nemoroszok az hiszik, hogy naezaztánorosz ízig vérig. És ha valaki tudja, hogy az milyen, akkor Ő nyilván, úgyhogy el is hiszem minden szavát. Nem érdemes kapkodni vele, mert kell az idő két írás között, hogy kifusson az éppen befejezett utóhatása, különben a következő eleje beleveszik ez előző miatti kavargó gondolatokba. Nem mindig lehet megállni, hogy érési szünetet hagyjon az ember. A kötet középső egységét (Kislányok)egyszerűen nem tudtam abbahagyni egyes írások végén, pedig éreztem, hogy jobb lenne. De ha egyszer annyira muszáj volt olvasni.

Ljudmila Ulickaja: Kukockij esetei

Ulickaja megint belekavart a nagy orosz fazékba, ahol is tányérra szedhető az ismert és rettegett politikai korszakban rotyogó tudomány,vallás, a fiatalság lázadása, a férfi –nő viszonya egy családi történeten keresztül.(ha egy kis írói fricska csiszolta szemüvegen át nézem, gondolhatnék olyat is, hogy micsoda áthallás az, hogy éppen a nagy orosz anyácska társadalmi visszásságát egy szülész és a meg- vagy nemszületés morális témájával kapcsolatos környezetbe helyezi. ) 
Aki a rövid értékeléseket kedveli, tulajdonképpen itt abba is hagyhatja, mert a többi már csak aprólékoskodás. 
A maga stílusában regényesen, de mindezen túl mégis porhintés mentesen, érthetően tudja megjeleníteni azokat az egyszerű fonákságokat a szereplőkön keresztül, ahogy a jóság és kedvesség a maga csendes nőiességében megfosztatik mindentől ami fontos neki. Az értelmétől, a méltóságától a szakmai büszkeségétől. 
A múlt biztos köveiben és vallásosságban menedéket találót megfosztja külvilág látásától, a szeme világától, majd miután így is megtalálja a kapaszkodót, visszaadja neki azt, hogy mégis látnia kelljen, amit nem akar. 
A tudás és a haladó ám életellenes szemlélet, alkoholizmusba menekül. A szép , okos, erényes és tudatosan jókislány átcsap csavargó és önfejű lebegő létezésbe, amit a jazz párhuzammal remekül kifejezésre tud juttatni Ulickaja, mint a szabadság és improvizatív útkeresés véletlenszerű egybeeséseinek a nem hely- és időkonform, ezért kudarcra ítélt kezdeménye. 
A jövőtlenséget ígérő gyökérnélküliségből eredő ragaszkodás viszont, éppen az előzővel ellentétesen megtalálja a szerepét az őt előzőleg padlóra juttató osztálytársadalmi talajban. 
Aztán ott van a valódi gondolkodó, aki minden ízében átlátja a körülvevő mételyt, őt viszont komikus módon köztörvényeskén börtönzik be, míg a rendszerbe illeszkedő jómunkásembereket éppen a hűségük miatt, kozmopolizmus vádjával lehetetlenítik el. Mindeközben a kiaknázatlan zseniknek meg szépen kialszik a fényük… 
Újra csak hódolat Ulickajának.

Ljudmila Ulickaja: Imágó

Egyazon napok, egyazon szereplőkkel , egyazon történésekkel , más fókuszból , másképp és mégis ugyan úgy, szabadon sétálva az időben, a mesélési sorrendnek alávetve azt, és továbbgöngyölítve a megvilágított napokat, egészen a nyomon követett átalakulás vég(é)ig. 
Sodró kontinuitás a letűnt világ patinás maradványai, az utána következő korszak bezárt félelmei, a rácsodálkozó gyerekkor, a nyiladozó értelmű ifjúság , a határozott és bátor érettkor ideje, az érkezők és a távozók közötti zárt térben. 
Kevés a lehetőség, ám kicsit sem kevés az azokkal való élés. A beletörődés, alkalmazkodás, kitörni vágyás. A zene , az irodalom a képi művészet, mint egyféle maradni képességet elviselhetővé tévő kijárat . A személyes mély kötődés, törődés, felelősség. Ezek mind össze vannak sűrítve ebbe a könyvbe. Igazán olvasmányos és nagyszerű regény. Szerettem ennek a könyvnek a prológus és az epilógus között minden szavát. Ulickaja kétségkívül favorit. Az is amit és az is ahogy. 
(Egy dolog volt, ami komolyan igénybe vette a felnőtt fegyelmemet, hogy ne nyihogjak fel , amikor a nem túl magyarkompatibilis név került elő. A kedves Genya nénié . (*fegyelem, fegyelem!* )