2012. október 10.

hülyepasik hülyeasszonyaik

folytatásos feneregény
epizód 4.

Amikor a pasi vásárol



Egyszer már a kajavásárlást egy szösszenetben lejegyeztem, itt, de most egy komolyabb dolog jön.  

A ruha vásárlás.

Néha be kell ruházni az öltözködésbe, ez nem kétséges.  Az okokat most ne firtassuk, mert nem akarom, hogy arról szóljon ez a rész, hogy miért kell évente egy számmal nagyobb gatya, és itt nem arról van szó, hogy növésben van az ember. 
Szóval ugorjunk.

Igazából a pasicuccvásárlás az úgy zajlik, hogy elmegyünk együtt, ő be sem akar jönni a boltba, mert minek zavarjon, hanem én menjek be, próbáljam fel, végezzek valószínűség számítást a méret és domborodási  pontok eltéréseinek a tekintetében, majd 3 perc múlva jelenjek meg egy komplett évszakváltáshoz szükséges gardróbbal a kijáratnál, örömmel üljek le mellé a kávézóba, ahol Ő a vásárlás megkezdésekor(értsd: 3 perce) odafigyelő gonddal megrendelte a habos kávét,  hogy mire végzek a ruhapróbákkal,  forrón gőzölögjön az asztalon a fekete,  amely mellett kipiheni a felfokozott izgalmakat, ami ilyenkor mindig megszállja, hisz utál vásárolni. Mellékesen megjegyzi, nem érti mit piszmogtam eddig, mert már elszívott közben egy cigit is, de az előzetes szkepticizmusomat cáfolva, beláthatom, hogy szán időt a dologra, ezért nem akart sürgetni.

Így elsőre ez elég hülyén hangzik belátom, de az évek során rá kellett jönnöm, hogy ez a célravezetőbb variáció. Mert mi van, ha ebből a képletből kivonom magam.
Az a végeredmény, hogy maradék nélkül nincs osztatlan siker, azaz minimum 2-3 napot kell ráfordítani az utógondozásra.

Na csak, hogy megvilágítsam egy eklatáns példával a fenti, osztatlan kivonatolásomat, elmesélek egy esetet.
Örömmel és két nagy bolti reklámfelületként használt papírtáskával állít haza egy nap.
Bevásároltam, mondja fülig érő szájjal.  
Segített az eladó? – kérdeztem rosszat sejtve.
Hát kérdezte, kell e segítség, de tudod, nem szeretem, ha pattognak körülöttem, amikor keresgélek.(csak megjegyzem a keresgélés az abból áll, hogy az első bolt első polcának az első sorából leemel valamit és anélkül, hogy legalább arról meggyőződne, hogy az póló vagy kombájn kerékcsapágy, odarohan a pénztárhoz és megveszi. Oszt kész! Vásárlás letudva.
Jaj, gondolom magamban, de mosolyogva örömöt sugárzok annak ellenére, hogy már rendezem is át fejben a következő két napomat, hogy beleférjen az árucsere.

És mutatja.
 Vettem cipőt, tök divatos. És tényleg.  Az a rafináltan elegáns, ami ha kell sportos, ha kell lazamanageres.  Szóval ügyes választás, csak annyi az apró megfigyelésem, hogy a laza cipő úgy 2 számmal lazább, mint amit hord. Persze esküszik, hogy akkor, amikor próbálta (csak az egyiket, mert minek mindkettőt, tök egyforma!) teljesen kényelmes volt. Kérdeztem, felállt e a próbaszékből és lépett párat? Néz rám, mint az ufóra. Minek? Ülve is akkora a lába, mint állva. Azért én ragaszkodtam hozzá, hogy mielőtt elindulna benne egy sietős reggelen, menjen már egy kört, csak, hogy mutassa, ilyen jól néz-e ki a cipő menet közben is. Természetesen a harmadik lépésnél kilépett belőle.
Aztán jött a farmer. Szuper. Jó a színe, jó a szabása. (jelzem évek óta ugyan azt a márkát, ugyan azt a típust hordja.) A gyanúm mocorogni kezdett. Felpróbáltad? Persze, mondja mintha azt kérdeztem volna, köszönt e,  amikor belépett a boltba és már ugrik is bele, hogy prezentálja, milyen klassz darabot szúrt ki Ő a jó divatdiktátor szemével,  a két kupacnyi, mintegy   száztíz  egyformából.  Aztán… . 

Naszóval, meg kell hagyni, remek darab és passzol is rá, kivéve azt az apró folytonosságbeli hiányosságot, ami a gomb és a gomblyuk között tátongott. Néz rám értetlenül és mondja: - Pedig a boltba körbeérte.
Felvetted? Persze. Nézem tovább, mert tudom lesz tovább, mire folytatja is, hogy jaaa, úgy belebújás szintjén nem.  Minek! Tiszta fölösleges macera.  Régi gatya le, másik fel aztán megint le, hogy újra a régi fel. és akkor még ehhez cipő le, cipőt fel, megint cipőt le aztán újra fel.  Odamérte a derekához és jónak tűnt. 

Amikor az inget vette elő, már nem is kérdeztem semmit. Vártam, mivel lep meg. Fel voltam készülve, hogy  egy karate köntös vagy egy zsabós titkárnőblúz kerül elő a csomagból. De nem. Sőt, az eddigieket mintegy jóvátevőleg, diadalmasan mondta, hogy na, ezt felpróbálta és mindenhol passzolt. Nyakán, vállán, hossza, gombok…  Sőt!  Amikor fizetett, akkor kiderült, hogy olcsóbb is, mint a próba közben hitte. Igen ám, a próbaing nyilván ilyen is volt.
 EZT próbáltad fel?
Ja, nem.  Volt kibontva próbaméret. Ezt a polcról vettem le. A hazahozott  zárt csomagolásról egy jól látható helyen, a gyerekméretekre jellemző három számjegyű  méretjelzés ordított le.

 (belégzés, kilégzés, belégzés, kilégzés)

Ugye a blokkok megvannak.
Ööö...