Nagyon vegyes, mint ahogy egy 27 történetes gyűjteményről ez előre kódolható. Van benne horror, társadalomkritika, szatíra, emberi természetre épülő hangulatok, jellemvonások, de akad bőven őrület is. Azt hiszem a különféle stílusok miatt mindenki megtalálja a maga 3-4 jobb esetben 10-15 neki szóló novellát. Nyugi, nem fogom egyenként mind a 27-et végigvenni, csak néhány nevet említenék a magam szempontja szerint.
Kezdeném a leggyenguszabbal a vámpíros izével. Nem csak a vámpír miatt volt nem jó Walter Mosley írása. Igazából nem is értem mit keres ebben a kötetben, ha csak nem azt, hogy a maga milyentelenségével, alacsony mércéjével a többi mihezképestszínvonalát emelje.
Számomra meglepi kategória volt Joyce Carol Oates és Jodi Picoult. Carolt jó írónak tartom a maga területén, és ezért is lepett meg az ikres szorijával, ami keretesre lett mesélve és ettől egész jó kis kerek írás kerekedett belőle. Picoult nem a kedvencem a kis könnyfakasztó könyveivel (nekem túlságosan is papírzsepiszponzoros) de elismerem itt kihozott magából valami egyebet is a könnyfakasztáson túl). Persze nem kell eget rengető stílusváltást várni, de nekem mégis kellemes meglepetés volt. Gaiman hozta az elvártat. Igazán jó történetet rittyentett a bosszú lassú természetéről, de tőle sokat is vártam. Lawrence ... hát egy zakkant, léleksérült kéjgyilkos... mi más is lenne ugye (pozitív megjegyzés) , mint ahogy Palaniuk is tetszett, bár nem rengette meg a története az idegeimet, de hozta a maga szatirikus hangját. Joe Hill pedig eléggé érti a rémtörténetet, adta is amit tud. (érdekes lett volna, ha a kedves papa is ír valamit ide) Kurt Andersen kémes írása elég ügyesen van megírva, de inkább ügyes, mint jó.A legvéresebb viszont kétségkívül rögtön másodikként elcsattant, Roddy Doyle vérivó férjes írásával. Bár a végével kicsit még elszöszmötölhetett volna.
Asszem ennyi nekem elég is egy darabig az ilyen típusú antológiákból.
Kezdeném a leggyenguszabbal a vámpíros izével. Nem csak a vámpír miatt volt nem jó Walter Mosley írása. Igazából nem is értem mit keres ebben a kötetben, ha csak nem azt, hogy a maga milyentelenségével, alacsony mércéjével a többi mihezképestszínvonalát emelje.
Számomra meglepi kategória volt Joyce Carol Oates és Jodi Picoult. Carolt jó írónak tartom a maga területén, és ezért is lepett meg az ikres szorijával, ami keretesre lett mesélve és ettől egész jó kis kerek írás kerekedett belőle. Picoult nem a kedvencem a kis könnyfakasztó könyveivel (nekem túlságosan is papírzsepiszponzoros) de elismerem itt kihozott magából valami egyebet is a könnyfakasztáson túl). Persze nem kell eget rengető stílusváltást várni, de nekem mégis kellemes meglepetés volt. Gaiman hozta az elvártat. Igazán jó történetet rittyentett a bosszú lassú természetéről, de tőle sokat is vártam. Lawrence ... hát egy zakkant, léleksérült kéjgyilkos... mi más is lenne ugye (pozitív megjegyzés) , mint ahogy Palaniuk is tetszett, bár nem rengette meg a története az idegeimet, de hozta a maga szatirikus hangját. Joe Hill pedig eléggé érti a rémtörténetet, adta is amit tud. (érdekes lett volna, ha a kedves papa is ír valamit ide) Kurt Andersen kémes írása elég ügyesen van megírva, de inkább ügyes, mint jó.A legvéresebb viszont kétségkívül rögtön másodikként elcsattant, Roddy Doyle vérivó férjes írásával. Bár a végével kicsit még elszöszmötölhetett volna.
Asszem ennyi nekem elég is egy darabig az ilyen típusú antológiákból.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése