Ez a Meséskönyv, amikor beköltözött hozzánk, kézről kézre járt, mert volt a
belső borítóján valami, amiért mosolygóssá vált amelyikünk éppen ránézett. Na
nem kell ám nagyra gondolni, mert éppen csak annyira lett szép a szem, hogy
elhitte, ez a példány nekünk lett íródva. Attól lett családtag, attól a kis
kedvességtől. Nézegettük, lapozgattuk és…. egyszer csak megszólalt az amúgy
alapjáraton neméppen mesehős férjem hangján a muszogós sün, a kemence
kormostorkú krákogó ürese, megelevenedett a béka fénylő zöldje és vacogni
kezdett a kofa hidege. (aztán elszabadult a vircsaft, de ez inkább már a
továbbjátszós kedvünknek volt a gyerekmódi féktelensége.)
(Köszönjük Angi a küldeményt, meg az ölelést )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése