Máté Angi: Mamó

Angi szavait olvasni olyan, mint amikor az ember egy nemvárt pillanatban és helyen rátalál egy szeretettel faragott titkos ládikára, amit óvatosan kinyit, és ahogy fedezi fel benne a kincseket, szépen lassan átlopakodik belé a lélekben gazdag tartalma. Éjjel, amikor elolvastam az utolsó mondatot, éreztem , hogy egy átsuhanó mosoly melege simította meg az arcomat és tudtam, hogy reggel a kávé mellé is ezt kérem. Nem is akartam ellenállni. Mondhatom, hogy ezzel feküdtem, ezzel keltem. Köszönöm.

"Azt is tudtam, hogy tavasz van, az az idő, amikor mamó megöleli a lyukas fazekakat a fáradt virágokkal, s hordja őket, menti a kinti kékre a szoba benti, vastag feketéjéből. S ha akkor megkérdezi, mit szeretnék, azt mondtam volna, lyukas fazék szeretnék lenni."