Kötter Tamás: Rablóhalak

Azt nem mondanám, hogy ez a magyar amerikai pszicho light. Mert ahhoz nagyon light, ami nem ennek a könyvnek a leminősítése, hanem annak a felminősítése.

Pénz , csili-vili cucc, porschéban könyöklő pöcsöknek feltálalt plázagucci vacsorapuncik, falsul kongó dolcsevita, hipermenően nyüzsgő könnyed limonádéunalom.  A rablóhal rablóhalnak a farkasa vagy éppen a farka. 
A beleszületett vagy felkapaszkodott multijogászbankárbrókermarketing--szintúszó cápák hol szívatnak, hol szívnak.  Mert nemtől és szexustól függetlenül igaz,  ahol sok a hasonszőrű farkas, ott nem garantált, hogy mindig  a jó oldalán van az életcsászára a farknak.

Lehetne itten a szakadékként tátongó mélyszegénységről meg a szociális érzékenységről írni, megfogni a nálunk is már nem csak a magas üzleti körökben, aktuálisan elharapózó morális probléma oldaláról,  de ez a könyv nem szociográfia. 
Inkább szórakoztató mint bosszantó, na nem olyan Tarantinosan ponyvaregényesen és persze nem a pszichogyilkolászósan elszálltságával, hanem a maga kis laza bénázós-menőzőst is bemutató rövidjeivel. Mert az igaz, hogy nem terheli meg az olvasót, főleg, ha helyén kezeli és nem  mondjuk egy Pilinszky verseskötet hatása alatt veszi kézbe.

Van ilyen réteg is. Van hozzá felső kategóriás zárt tér, van hozzá arcbőr, és van rá igény.  Az itthon eleddig (és az eddig alatt az átkost értem) csak a magas politikai polcokon volt ennek a luxusprostinak a cipőjéből pezsgőzős nemszámítmennyiért féle enyémavilág attitűd szépen kiteljesedett az éppen aktuálisan üzletijuppi szférára.

Amikor pár éve a Puha neon fejlövést olvastam, még valamennyire bosszantott a szemérmetlen és kicsit sem visszafogott gátlástalanság könyvbe foglalása. Ma már ellepik ezek a könyvek az irodalmi teret. Ebben Frei például nagy piaci tortát akasztott magának. Oké. De akkor legalább legyen szórakoztató. (És itt nem az egyre szaporodó csininőcis-lóvéspasi  csodás százcsillagosszállodának a forgóajtajában összeütközős találkozásaira és fergetegesen fantasztikus világkörül megélt szerelmére gondolok)

Ez a  könyv szórakoztatott. Mert van ilyen. Mert miért ne, ha egyszer van, és legalább Kötter Tamás nem szépelgő, nyivákoló és édelgő. Jó kis feszes írások, még ha nem is emelkednek kapásból a novellairodalmi csúcsokra, persze ezzel nem bántani akarnám az íróját, (mert nekem ez egy rövid vágásokkal pörgetett filmként jelent meg), hanem éppen hogy érdekel a másik könyve is. Bízom benne, hogy szintet lép. 
Akár filmnek is el tudnám képzelni, persze nem a szétfilmezett csányifenyődobókata figurákkal.