Fredrik Backman: Az ember, akit Ovénak hívnak

Az ember, akit engemnek hívnak elolvasta ezt a könyvet.

Olvasott már néhány könyvet, úgyhogy ez nem egy nagy kunszt. Mondok is néha ezt azt könyvekről, úgyhogy ez sem különösen valami, hogy most erről is mondok. Van, hogy jó és van hogy kevésbé jó véleményem van arról amit éppen olvasok. Ez a könyv például körülbelül annyira idegesítő, mint amennyire vicces, úgyhogy nem nehéz szidni,  de nem nehéz dicsérni sem.  Én aki ezt a könyvet olvastam , úgy valagba rugdostam volna ezt az embert, akit  Ovénak hívnak, hogy csak na. Viszont azzal a mozdulattal haverok is lennénk, mert szerintem jól elszórakoztatna, persze csak limitált mennyiségben és inkább nyomtatott verzióban, mert egyébként tényleg  bosszantóan kukacos egy ember , akit Ovénak hívnak. És hozzá konok.  Mindenbe, de tényleg mindenbe beleköt, amibe meg nem,  azért morog. Semmi sem jó neki, ami szerinte nem jó vagy nem helyes. De tényleg semmi. Mondjuk van benne logika  meg igazság is, na de azért na!

Az ember szerint, akit Ovénak hívnak viszont így van: Ami jár az jár. Ami igaz az igaz. Ami fölösleges az fölösleges. Ami tilos az tilos. Ami helyes az helyes, ami  meg helytelen az helytelen. És persze ettől soha semmilyen körülmények közt sem hajlandó eltekinteni, mert akkor kénytelen kiharcolni elmagyarázni az értetlenkedőnek, hogy de ez így van. Mert így helyes. Fekete és fehér. Nincs olyan, hogy szürke. Pont!

Egy színfolt van az életében és az a felesége, aki valamiért látja benne a fényt és szereti őt. Ám ez a szín is eltűnik sajnosl. Meghal a neje. Nem is akar tovább élni az ember sem, akit Ovénak hívnak….

Persze ez nem olyan egyszerű annak, akinek nem mindegy, hogy mértanilag középen van a plafonban  az a kampó, amire felakaszthatná magát és egyébként a fúrófejet is jól kell megválasztani,hogy precíz munkát lehessen végezni és még az ajtócsöngő  is megszólal…. 

Mondjuk ezen egyébként nincs mit röhögni, de ahogy az itt el van mesélve az olyan viccesen fájdalmas, megható és egyben szomorú is, hogy ezért van az, hogy jószívvel ajánlom mindenkinek, aki kicsit is szimpatizál a lepofozásig szerethetően bosszantó, de erről mit sem sejtő pontosabban mit sem törődő figurákkal.

A Rosie-projekt mellett  ez egy másik szórakoztatóirodalmi  feldolgozása a veleszületett szocializációs  nehézségekkel küzdő emberekről. Igaz itt kicsit más az alaphelyzet, de mégiscsak egy nem lazaságot sugárzó társadalomkompatibilis embertípus Ove is. 
Ezt különösen ajánlom azoknak, akik szerint a Rosie-projekt túl steril és hollywoodi volt. (oké, a vége ennek is határeset, de a többi az azért elüt a hepitől) Az ember  akit Ovénak  nem egy menő proff, aki pc módon kocka, hanem egy sarkosan egyszerűsítő fazon,  egy ügyes kezű ezermester, aki utálja a macskákat és nem hagyja szó nélkül ha egy kórház előtt parkolódíjat szednek vagy ha a hatóságok átlépnek az emberek akaratán, de főleg nem tud elmenni amellett az esztelenség mellett szó nélkül, ha valaki nem saab-ot vásárol. Aztán  még borzasztóan haragtartó is, bár ő az elvei melletti hűségnek hívja. Viszont egyenes, őszinte és tisztességes ember. Hát mindezzel a tulajdonsággal igen csak megnehezíti a saját beilleszkedését a világba.

Na de mi abban a fura, hogy ragaszkodik ahhoz, hogy a parkolóban kell parkolni, a szemetet a kukába kell dobni, a használt dolgokat a helyére kell visszatenni, ha már nem akar tovább élni, mindent rendben és pontos  listába szedve kell hagyni maga után.  

Persze nem olyan egyszerű ez, mert minden halálnem megköveteli a pontos és gondos előkészületeket.  Ám a precízen átgondolt és elrendezett halálbamenetelbe a szomszédok és egyéb okvetetlenkedők bénázásait  nem lehet belekalkulálni… 

Főleg, ha azok a szomszéd mondjuk egy iráni menekült kismama egy mamlasz informatikus férjjel és két életrevaló kislánnyal, vagy egy mindent felzabáló kisgömböc srác, esetleg egy alzheimeres régi cimbora, akivel egy kitudjamármi vita miatt 20 éve nem áll szóba... 

a témafeldolgozás és a szórakoztatófaktor: jeles (na jó, jeles alá)