J. K. Rowling: Átmeneti üresedés

Hajszálon múlott, hogy nem hagytam abba az első 200 oldal után. Olyan hosszú lére van eresztve a sokszereplős bemutatás, hogy kezdtem megunni, hogy semmi sem történik. Nem csodálom, ha sokaknak nem volt türelmük vagy rányomta a bélyeget az olvasási élményre ez a hiba. 
Aztán elkezd összeállni, ahogy a barátok közt-ben berényi izé történet kezdetén a meghalt Barry hivatali helyére pályázók és környezetük álszentségtől (vagy még annyi fáradtságot sem belefeccölve) bűzlő életükbe kalauzol bele Rowling. 
Elbsztt életű felnőttek szétbsztt életű gyerekeik, a lakóik jellemétől mocskossá silányított városban. Szeretetlenség, magány, ital, drog , agresszió. Gyűlölet, féltékenység, aljasság, megalkuvás. Egy hely, ahová összpontosult az, ami külön-külön is embert próbáló életet jelent egy-egy személynek, családnak, közösségnek. A lejtő aljára érés sosem jár halk koppanással. Általában van egy fal, amin a becsapódás megtörténik. És akkor az bizony fröccsen és hangos. Ilyen ez a könyv is. A végén ott van az, amit tudsz, hogy előbb utóbb be fog valami hasonló következni, de azért végig reméled, hogy hátha valaki időben kinyitja a szemét vagy legalább csak felnéz a sötétjéből. 
(Nem, nem fogok harripotterezni. egy író lehet sokszínű. Ez az irodalmi pantonskála másik végéről van. Ennyi.)