allegór-allergia

Egyszer megtörtént velem az a fura dolog, (de hülyeség ez így. persze, hogy egyszer, ha kétszer lenne akkor úgy kezdeném, hogy nemegyszer megtörtént esetleg sorozatosan az történik hogy…) Naszóval, történt egyszer, hogy arra ébredtem, minden előzmény nélkül allegóriákban beszélek. Ez akkor derült ki, amikor a szokásos napindító reggeli kávézás alatt, csak úgy álomkócosan beszélgettünk. Pontosabban nekem fel se tűnt addig, amíg nem találkozott a tekintetem a férjemével. Éppen meséltem valamit, amolyan korai könnyed gondolatokat, amikor éreztem a szemben lévő csendben a megdöbbenést.

Van valami baj vajon, hogy választ nem várhatok? - kérdeztem, és már halványan sejtettem, hogy itt valami rejtélyes titok fog hamarosan felkelőnapvilágra kerülni.

Semmi reakció. Sőt, mintha lefagyott volna.

Megkocogtattam a kávéscsésze peremét a kiskanállal, hogy kizökkentsem a katatón állapotból.

Mondd miért nem mesélsz, mitől vagy meredten méla? -kérdeztem újra.

És akkor, mint akibe belecsap a villám, hallottam meg a saját szavaimat.

Gyorsan próbát tettem újra, hátha csak a véletlen.

Szerinted is szavaim színesen szólanak?

Én közepes pánikba estem, ő felállt és visszafeküdt, mondván, nyilván lázálmai vannak, úgyhogy megpróbál újra felébredni.

A kezdeti ijedségem  hamar múlt volna, mivel tulajdonképpen  nem is lenne ezzel baj. Mert ugye még mindig jobb ez, mintha a Tourette-szindrómakáromkodós változata sújtana. Meg különben az ilyesmi,  ahogy jön, úgy megy is ...természetesen. Ma allegóriák, holnap virágszirmot pislogok, holnapután meg kizárólag zöldszínű ételeket fogyasztok. És?

A problémát csak az jelentette, hogy  aznapra nem ebédmeghívásom volt, hanem prezentációm.

Na most képzeljük el, hogy elővezetek egy hosszas és körültekintő előkalkuláción alapuló projek-tervezetet a következőképpen.

Lássuk a lomhán tunyuló trendet,

hogy lehet lendülő tornyokba tolni

  Ímhol az íves gördülő görbe,

ahogy e módszer mentén mászik

  fel a magasba fellegek fölé,

lendíti lassan lóduló léptét

  így jutunk újra , új utat bontva

vissza a vágyott, vezető  pontra

…..  hát ez így enyhén szólva is megrökönyödést keltene. Lenyeltem a maradék kávét és odaballagtam a telefonhoz.  Kerülve a hosszú magyarázkodást, csak annyit mondtam:

mára mindent mondjon le, nem vagyok a szavamon úr

hangom elszállt a vesztibe, máma makacs litera  túr

A következő napra kialudtam. Az másnapi kéktintát sírás egyáltalán nem volt zavaró, mert aznap felettébb jókedvem volt.